Ugrás a fő tartalomra

Natúr Alak Program - 0. Nap

Holnaptól bejegyzésre kerülnek a mindennapjaim. Tehát a természetes testsúly beállítási program, amit egyszerűen Natúr Alak Program. Hogy miért is ez lett a neve?

Na ennek a története hússzúra nyúlna, de röviden összefoglalom! :-)
Én is már évek óta keresem a megfelelő módszert arra, hogy leadjam a felesleges testsúlyomat, ami most 15 kg. Első ránézésre soknak tűnik, de így sem leszek olyan, mint 18 éves koromban. Ahhoz még kellene 10 kilogramm, viszont már nem vagyok 18, és túl vagyok egy várandósságon is.

Nem mindig voltam ilyen kövér. Gyerekként éheztettek, mert a hajlamot látták a szüleim, így nem kaptam egyszerűen enni, és mellette sokat sportoltam. Így csinos és vékony voltam. Boldog? - nem.
Aztán jött egy kapcsolat, amivel a kilók is feljöttek. Megnyugodtam mellette, jókat ettem, aztán hirtelen beteg lettem. Igen sok időbe telt mire kiderült, hogy II. típusú cukorbetegség és meddőség a diagnózis. Ezeket sikerült a megoldanom természetes módszerekkel. Ma már egészséges vagyok. A kilók viszont megmaradtak..
Mindenkit megleptem azzal, hogy a várandósság alatt nem igazán híztam és a szülés után pár nappal kevesebbet mutatott a mérleg, mint az elején!

A lényeg az, hogy sok minden próbálkozáson túl vagyok már! A végére kialakult a saját módszerem, amellyel idáig mindenki fogyott csak én nem... csak tartom a súlyomat, egészséges vagyok, sokat mozgok és jókat eszem! :-)

Az életmód lényege: 

- Heti egyszer eszek húst,
- figyelembe veszem a Hold állását,
- sokat eszem nyers zöldségeket, gyümölcsöket
- teljes kiőrlésű-, és értékű gabonákat fogyasztok!
- méz, gyümölcscukor használata - nincs cukor
- csírák fogyasztása
- tisztított vizet iszom, vagy gyógytekákat
- heti 4 alkalommal jógázom
- e mellett ami belefér kardió-intervallum edzések, ha a gyerek engedi...
stb. ez a hetek folyamán kiderül!




Amit én most újat fogok kipróbálni: tejtermékek csökkentése, mert lehet, hogy tejcukor érzékenységem van. Ez majd kiderül! :-)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kovász készítése házilag

Most megosztok egy nagy titkot, amit már én is jó ideje kerestem. Egy alkalommal - sajnos nem tudom, hogy hol-, rátaláltam a házi kovász készítésének a receptjére. Mivel igyekszem minél természetes alapanyagokkal dolgozni- főzni -sütni a konyhában. Így évek óta motoszkál bennem a kérdés, hogy hogyan készítjük és tartjuk életben a házi kovászt. Hiszen régen ezzel sütöttek és esküvőkor a menyasszony az édesanyjától kapott egy adag kovászt. Tehát akár több nemzedékes is lehetett az eredeti kovász. Akkoriban nem volt hűtő, így szárítva tárolták. Ma viszont van, így ezt kihasználva készül el a saját kovászom. És miért jobb, mint az élesztő? Jó kérdés! Főleg azok számára lényeges, akik mindentől fel puffadnak, ég a gyomruk kelt tésztafélék fogyasztása után, akiknek epe problémájuk van, akik cukorbetegek, akik rákosak, akik vastagbél gyulladásban szenvednek, akik fontos a jó emésztés! Hiszen a kovász természetes erjedési folyamatokat indít be a tésztában, ami a testben gyorsabban emésztőd

Házi növényi tejföl!

Alapjában lehet kapni a boltokban növényi tejfölt, és otthon is számos módja van, hogy helyettesítsük. Viszont a tapasztalatom az, hogy nem minden ételben finom a rizsliszt+citromlé kombináció. Ezért kifejlesztettem a házi növényi tejfölt. Aminek nagyon hasonló a tejfölhöz az íze, de természetesen érződik rajta, hogy nem eredeti! 1. Először készítettem egy rizs+kesudió tejet (sűrű tej) 2. Hagytam langyos hűlni, amikor belekevertem 1 teáskanál nádcukrot és 2 kapszula növényi probiotikumot (DM), 3 evőkanál hidegen sajtolt napraforgó olaj 3. Beletettem a joghurt készítőbe 12 órára 4. Amikor elkészült, akkor tettem még bele kevés citrom levét 5. Hűtőbe tettem és még 1 hét múlva is használható volt! Jó Egészséget!

Zabos bögrés süti- vegán

Gyors, egyszerű, egészséges és finom! Ennyi a jellemzője, ebben minden benne van! :-) Nálunk gyorsan elfogyott! :-) Az eredeti recept a Napfényes Élet Alapítvány: Sütemények könyvéből származik! Érdemes megvásárolni! Hozzávalók: - 1 bögre tönköly teljes kiőrlésű liszt - 1 bögre apró szemű zabpehely - fél bögre nyírfa cukor - 1 teáskanál fahéj - 1 db narancs leve - 1 db bio citrom héja - 1 marék dió apróra darabolva - én előtte meg is pirítottam - fél bögre hidegen sajtolt napraforgó olaj - 2 bögre tisztított víz - 1 teáskanál bio szódabikarbóna Elkészítése: - a száraz alapanyagokat összekeverjük, majd hozzáadjuk az olajat és a vizet - állni hagyjuk kb. 15-20 percig, ha kell, akkor adunk hozzá még vizet - tepsi öntjük és 150 fokon készre sütjük Jó Étvágyat!