2012. május 23., szerda

Főzőtanfolyam

Májusban volt az első főzőtanfolyamom, ami nagyon jól sikerült!
Az ötlet onnan jött, hogy én is már 10 éves korom óta vezetek háztartást. Szeretek főzni, sütni és jókat enni. Otthon hagyományos ételek kerültek az asztalra, majd magam lábán álla más ételeket is kipróbáltam. Ebben nagyban hozzá járultak a betegségeim. Így kialakult egy szokás, hogy egy héten általában egyszer eszünk húst. Sok zöldségeket és gyümölcsöt eszünk. Teljes értékű gabonákat, hidegen sajtolt olajokat, mézet. Fehér lisztet, ízfokozókat, készételeket, cukrot nem eszünk!
Az idő múlásával a receptek is összegyűltek! Ezért is vezetem ezt blogot, hogy nekem is meglegyenek a receptek! :-)
Mivel szeretek másokat is vendégül látni, így jött a kérés, hogy adjam át a tapasztalatomat azoknak, akik idáig csak a húst ismerték és a köretet nem ették meg. Vagy már elindultak az egészséghez vezető úton, de nem tudják, hogyan tovább.

Az első főzési alkalommal a következőket készítettük el: tönköly zsemle, juhtúrós köles pástétom, "májkrém", pikáns vörös lencse pástétom, és egy köleses-kókuszus desszertet.

A második alakalommal: tavaszi zöldségsaláta, tavaszi hajdinás-szejtános kása, nyers málna torta.

A második alakommal készültek képek is!


 Jókat ettünk, ittunk és beszélgettünk!

Ősszel folytatjuk! :-))

Natúr Alak Program- Befejezés

Sajnos a technika ördöge nem engedte idáig, hogy bejezéseket írjak. Így sajnos nagyon elmaradtam a bejegyzéseimmel. Ez lehet egy égi jelzés, hogy nem kell ezt a dolgot annyira erőltetnem.
fogyasgyorsan.blogspoot.com

Most álljon itt egy kis befejezés:
Általában elmondható, hogy manapság teljesen más lett az ideál. Az a szép, aki vagy teljesen izmos és vékony, vagy csont és bőr. Nem az a fő, hogy az egészség meglegyen, hanem, hogy mások által felállított ideálnak feleljen meg az ember. Az is tény, hogy sokan úgy fogynak, hogy nem esznek. Ami fogyáshoz vezet, de nem lesz tartós.
Azt is elfejeti az ember, hogy a sejteknek nagyon jó a visszaemlékező képességük. Ha valaki genetikailag teltebb, akkor hiába fogy le, akkor is vissza fogja szedni. Ekkor jön a jó kis irány, hogy életmódváltás! Viszont ehhez igen, át kell alakítani az agyat!
Egyszerűen elképedek azokon a diétákon, amelyek manapság mennek. Én természetgyógyász szemmel nem vélekedek ezekről pozitívan! Természetesen mindenkinek más a jó, de azért van egy alaptörvény a szerveztünk működésében! Sokan fogyhatnak a Paleo táplálkozással, de azért gondoljunk bele, hogy az ősember meddig is élt? Ez a cél?
Az ájurvédában 3 embertípust különböztetnek meg! Ezt nem tegnap találták ki! Érdemes utána nézni, hogy mit is írnak. Ha nem is tartjuk be az ott írt táplálkozást, de legalább rájöhetünk, hogy egyesek miért nem híznak, másokon a levegő is marad.
Azt kívánom minden fogyókúrázónak, hogy találja meg a számára az ideális életmódot! Mozogjon minden nap legalább 20 percet és a hitvilága is legyen kiegyensúlyozott!

2012. május 14., hétfő

Natúr Alak Progam - elmúlt napok

Az elmúlt napokban nem jelentkeztem, mert nagyon sokat dolgoztam és a kisfiam nem hagyott mást érvényesíteni rajta kívül!
Ejtsünk pár szót a lúgosításról!
Megjelent egy könyv pár éve a lúgosítás csodájáról, majd rá kis időre, hogy hogyan lehet lúgosítással fogyni. A tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy teljesen igaz, hogy a savak nem jók a szervezetre való tekintettel, így több lúgot kell ennünk-innunk-gondolnunk ahhoz, hogy a test megtalálja az egyensúlyát! Így az ideális formáját is!

Az elmúlt napjaim étkei igen egyszerűek voltak. A pozitív része a napjaimnak, hogy kezdem magam leállítani a kávéról!

Érdemes az alábbi videókat megnézni!

2012. május 10., csütörtök

Natúr Alak Program - 4. nap


www.kiskegyed.hu


Ejtsünk pár szót a várandósságról!
Régen kettő helyett ettek az anyukák, majd egyre kevesebbet, ami át ment a ló másik oldalára: fogyni várandósság alatt! Ha nem megy, akkor szülés után 2 nappal legyél jobb, mint a várandósság előtt! Ha nem, akkor már nem vagy "normális" ember! Hova jut a Világ???
Semelyik út nem járható! Egyet felejtenek el egyesek: Anyaság nem egyenlő sem az önsanyargatással és sem a túlsúllyal.
Anyaként mutat az ember példát a gyerekeinek az egészséghez vezető úton. Az anyaság egyenlő az életszeretet átadásával és nem a gyorséttermi ételek evésével.
Tehát mindennek meg van az ideje! Tenni és cselekedni mindent a megfelelő időben! Ha súlyproblémával küszködsz, akkor ne a várandóság és a szoptatási idő alatt akard megoldni.
Viszont mindig lehet tenni az egészséges várandósságért. Ha az ember odafigyel a megfelelő ételek-italok bevitelére és a mozgásra, akkor nem kell aggódni  a baba egészsége miatt,  a kiló miatt ,a magas vérnyomás miatt, vagy a terhességi cukorbetegség miatt sem!

Mai menüm:
-reggeli: tükör tojás, tönköly kenyér, zöldség
- tízórai: alma
- ebéd: menüt ettem egy kifőzdében (csontleves, rántott hal majonézes burgonya)
- uzsonna-vacsora: víz

Mozgás: jóga

2012. május 9., szerda

Natúr Alak Program - 3. nap

Ejtsünk pár szót a fogyókúra divatról. Igen, ez már divatossá volt. Minden "rendes" nő fogyókúrázik. Hiszen akkor vagy elfogadott nőként, hogy ha X gyermek előtt és után 40 kg, 90.60.90.es méretekkel rendelkezel. Ha nem, akkor változtass. Pumpáld fel, szívasd le, formáltasd át magad. Ez a befektetés! Nem annak, akin végzik, hanem akik végzik. Ha elégedetlen vagy, akkor biztos fogyasztó is.
Azért vannak olyan előjárók, akik az életmódváltásra helyezik a hangsúlyt, és figyelembe veszik egyéni adottságainkat. Hiszen nem mindenki lehet az előírtaknak megfelelő. A lényeg az, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, jókat és egészségeseket fogyasszunk, mozogjunk, ápoljuk lelkünket. Nincs az egészségnél fontosabb. Ha nem felelünk meg a médiumokban hangsúlyozott "ideálnak".
A minap jutott el hozzám az alábbi videó, amely teljesen igazat vall a mai "ideálról".

Anorexia
http://www.angrytrainerfitness.com/

"Csont Collection - 2012 nyár"

Mai menüm:

- reggeli: juhtúrós tönkölyzsemle, paradicsom
- tízórai: alma
- ebéd: köles kása
- uzsonna-vacsora: víz