Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2011

Szejtán készítési házilag- Búzahús!

Ha odafigyel az ember arra, hogy kevesebb állati eredetű fehérjét fogyasszon, akkor is készíthető ízletes étel! A szejtán egy könnyen emészthető fehérje forrás, amely lúgosítja a szervezetet!

Ha boltban vesszük igen drága, otthon meg egy kis gyakorlással könnyedén elkészíthető.
Az elkészült szeleteket azonnal felhasználhatjuk, vagy folyadékában, hűtőben pár napig eláll, vagy le is fagyaszthatjuk.

Íme az elkészítese:
Búzasikért veszünk, s vesszük körülbelül a felét (olyan 8-10 szelet lesz belőle)
Felteszünk egy lábasba vizet egy kis bio vegettával főni.
Közben egy másik edényben vizet melegítünk fel. Ezt a vizet hozzátesszük a búzasikér porhoz. Ne ízesítsük a port, mert akkor nem áll össze! Én már ízesítettem fűszerekkel ekkor, de mindig szétesett, nem lettek szeletek belőle.
Ebből én két gombócot formáltam. A forrásban lévő ízesített vízbe tettem őket.
Amikor a víz tetejére jönnek, és már szép nagyok - kb. a duplájára növekszenek meg, akkor kivettem őket és felszeleteltem.
Látszik a kép…

Natur Alak Program (NAP)

Már minden fajta diétát, fogyókúrás programot kipróbáltál, de nem hozta meg a várt eredményt? Úgy véled, hogy semmilyen diéta nem válik be számodra? Nem tudod a jelenlegi helyezteted elfogadni?
Akkor ajánlok számodra egy igen kedvező programot:
Egyéni Súlybeállítás!
Abban hasonlítunk egymásra, hogy teljesen különbözőek vagyunk. J
Mivel a szervezetünk, és mi magunk is egyediek vagyunk. Nem lehet egy fajta diétát mindenkire „ráhúzni”. Van úgy, hogy kipróbálunk számtalan fajta fogyókúrát, legrosszabb esetben különböző készítményeket, de valahogy mindig visszajön az a fránya kiló. Így jelzi számunkra a szervezetünk, hogy rossz úton járunk.
Mivel különbözőek vagyunk, így mindenki számára más az ideális testsúly, amelyet nem lehet egy táblázat adataihoz hasonlítani. Vannak olyanok, akik számára az 50 kg az ideális, formásak, izmosak, de mások számára pedig a csont-és bőrséget jelenti.
A testünk egy okos szervezet. Mindig az adott körülményekhez alkalmazkodik. Amit mi elfogyasztunk a nap folyamán, a…

Almás pite

A barátnőmtől kaptam egy kis cserép edényt, amiben lehet gyümölcstortát is készíteni. Volt még itthon jó sok alma, így készítettem egy nagyon-nagyon finom és egészséges almás lepényt.

Hozzávalók: - 20 dkg vaj
- zabpehely liszt
- tönköly fehér+tejleskiőrlésű liszt
- fél csomag mandula
- 5 db alma
- 2 dl tej,
- 3 evőkanál burgonya keményítő,
- bio vanília por,
- gyümölcscukor
- fahéj

 a vajat a lisztekkel, egy kis gyümölcscukorral, mandulával, jól összegyurtam és belenyomogattam a formába. Megszurkáltam a tetejét villával.
Ezek után összeállítottam a tetejét:
az almákat felszeleteltem, rátettem a tésztára.
A tejet feltettem a vaníliával és a gyümölcscukorral és a keményítővel. Mikor jól összeállt, rátettem az almákra. Megszórtam a tetejét bőségesen fahéjjal és mézzel! Betettem a sütőbe és készre sütöttem.
Nagyon finom lett! a tészta nem túl vastag, s benne a ropogós mandula rajta a fincsi alma...nyami!

Jó Étvágyat!

Paradicsom szószos sült makaróni

Az egyik kedvenc tészta ételem. Nem kell sok minden hozzá, s mégis Isteni!

Hozzávalók: - paradicsom,
- vöröshagyma,
- lilahgyma,
- olíva olaj, tálaláshoz hidegen sajtolt napraforgó olaj
- bio sűritett paradicsom,
- só, bors, oregánó, bazsalikum, kakukkfű, borsikafű
- makaróni tészta
- házi sajt,
- retek csíra, vagy még jobb hozzá a vöröshagyma csíra!

Elkészítés: a tésztát kifőzzük.
a hagymákat olíva olajon lepirítjuk, beletesszük a sűrített paradicsomot. Majd a fűszereket. Felöntjük egy kis vízzel. Kb. 10-15 percig főzzük, közben pótoljuk a vizet.
Amikor elkészült tányérra helyezünk egy adag tésztát, rá a szószt és a felkarikázott paradicsomot. Meghintjük házi sajttal és betesszük a sütőbe kb. 5 percre, hogy a teteje ropogós legyen. Tálaláskor rálocsolunk még egy kis hidegen sajtolt napraforgó olajat és díszítjük csírával.

Ehhez ajánlom még egy nagy tál salátát előételként!
Jó Étvágyat!

Óda a búzafűléről

Az elmúlt hetekben beleástam magam egy újabb "hobbiba". Tudtam, hogy ezt részt nem hagyhatom ki, de nem tudtam, hogy hogyan is oldjam meg, hogy véghez vigyem. Ez nem más, mint a saját búzafűlé készítése házilag!
Beszereztem hozzá egy kézi préselőt, bio tönkölybúza magot, földet és sok-sok szeretetet :-)
Mivel van kis kertünk, van hozzá türelmem is.
De lássuk, hogy miért is jó a búzafűlé - aki még esetleg nem tudná!

Összetételében számos speciális enzim megtalálható, A-, B-, C-, E-vitaminok, fontos ásványi anyagok Ca, Mg, K, Na, Fe, P, S, Zn, valamint aminósavak. Továbbá egy olyan különleges faktor, melynek hatására stabilizálódik az egészség, meghosszabbodik az élet! (nem hangzik rosszul ugye? :-) )

Hatásai közé sorolható többek között, hogy gátolja a baktériumok növekedését, fokozza a termékenységet, előnyösen hat a vérsejtekre (vérszegénység ellen), segíti a csontfejlődést, ízületi rendellenességeket enyhíti, javítja a mirigyműködést, erősíti a fogakat, tisztítja a vesét, …

Gazdagon rakott burgonya cékla salátával

Eltűntem egy kicsit, mert készítettem lelkesen a recepteket, fotóztam is őket, s sajnos valahogy eltűntek a képek... egy kicsit elkeseredtem, így született az alábbi recept.

Szeretem a rakott krumplit, főleg ha nincs benne hús! Ez a recept igen egyszerű, de nagyon finom és kiadós!

Hozzávalók: 5 db nagyobb burgonya, amelyeket héjéban megfőzzük,
fél kg zöldbab,
3 db főtt tojás,
3 gerezd foghagyma
fél pohár tejföl,
2 maréknyi szezámmag,
olíva olaj,
só, bors

A burgonyát megfőztem, felkarikáztam. A tojásokat megfőztem, felkarikáztam.
A tepsi aljába tettem olajat, majd a burgonyát, foghagymát, zöldbabot, tojásokat és legvégül a tejfölt, szezámmagot.
Betettem a sütőbe, készre sütöttem. Cékla salival tálaltam!
Nagyon Finom volt!

Jó étvágyat!