Ugrás a fő tartalomra

Ha egy vega/vegán a karácsonyi asztalnál

Ezzel a bejegyzéssel azoknak a kedves vendéglátóknak szeretnék segítséget nyújtani, akik szembe mernek nézni azzal a ténnyel, hogy vega/vegán vendégük lesz Karácsonykor.Természetesen nem mellesleg ezen vendégeket szeretnének valamilyen ételt készíteni!

Felmerülő kérdések:
- halat sem? nem, mert az is állat :-)
- krumplipüré kacsa/disznózsírral: azt sem....állati eredetű, és kiérződik az íze!
- "kevés hús van benne" - azt sem, mert akkor is került bele :-)
- "csak most edd meg" - most sem! :-)

Igen, vega/vegánként a vendégségek a legrosszabbak. Mert még MINDIG nem képesek az emberek-rokonok-családtagok sokszor elfogadni azt a tényt, hogy valahogy vannak olyan űrlényeg eme bolygón, akik valamilyen oknál fogva nem esznek húst, vagy állati eredetű alapanyagokat.

Ekkor mit tesz a vendéglátó:
1. "Jaj, ne hogy már ne tudja megenni a húst! Majd hoz magának, de én ezzel nem foglalkozom" Ezzel szembesül az ember a legtöbbször. Kénytelen vagyok/vagyunk vinni magunknak ételt, ha ne akarunk éhen halni. Közben lehet hallgatni a kérdéseket, hogy "minek? az ember mindenevő" Mondhatnánk erre számtalan ellenpéldát, de a békesség kedvéért én már nem mondok semmit. Próbálom az indulataimat elengedni, mert ők úgy is nem fogadnak el. Ja, és nekem el kell fogadnom a büdös hús szagot, amitől kifordul a gyomrom.--A másik, hogy megkapom, hogy a húslevest sem eszem meg??...hát.. nem... Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy egyél olyan dolgot, amit nagyon nem szeretsz pl.: csiga nyersen.
Nos én mindig arra gondolok, hogy az a lényeg, hogy találkozzunk, együtt legyünk, kellemes perceket töltsünk együtt! Nem az evés a lényeg...na de azért annyira jó lenne nem mindig a főztömet enni :-)

2. Vannak bátrak, akik ki mernek nézni a csigaházukból, és mernek valamit készíteni, ami nem húsalapú! :-) Nekik gratulálok, de álljon néhány szörnyű példa:
- rántott sajt, gomba társai: Ennek az a problémája, hogy az embernek sokszor a könyökén jönnek ki ezek az ételek. Ez olyan, mintha  egy mindenevő mindig mindenhol csak zsíros kenyeret kapna. Igen, nem szörnyű, de tényleg mindig? Nem is beszélve arról, hogy előtte abban az olajban húst sütöttek. Nem érzi ki a vega? DE, mert ő ettől elszokott és a keveset is megérzi! 
- Sajt+tejszín+tejföl+tojás egyben: Ez szörnyű lenne? hm..ez főleg a vega számára alapjában véve ez túl sok minden egyben, mintha attól félnénk, hogy az ételnek legyen íze és jól is lakjon vele. Ebből egy émelyítő étel lesz. Nem beszélve egy vegánról, aki ebből nem is fog enni.

Lássuk a megoldást!

Ne bonyolítsuk túl az életünket! Kis kreativitással, odafigyeléssel mindenki jól jár! :-)

- Párolt káposzta: olajjal (mind kettőnek jó)
- Hagymás burgonya: olajjal (mind kettőnek jó)
- Kacsa helyett: fasírt  (mind kettőnek jó)
- saláta+ fasírt (mind kettőnek jó, főleg ha növényi tejterméket használsz) pl.: francia salátához az Aldiban lehet kapni növényi majonézt!
- töltött padlizsán, vagy akár sütve. Hozzá bulgur vagy sült krumpli
- levesek: krémlevesek növényi alapanyagokkal
- desszertek: a vegák bármelyiket megeszik, a vegánok csak a növényi alapanyagúakat!

Nézelődj a blogon! vagy akár a mostani Stáhl konyhája - Minden Mentes számában is találsz receptajánlatokat!

Egy a lényeg: Légy kreatív! Olyan tálalj fel, amit TE is szívesen megennél!:-)

Kellemes Ünnepeket!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kovász készítése házilag

Most megosztok egy nagy titkot, amit már én is jó ideje kerestem. Egy alkalommal - sajnos nem tudom, hogy hol-, rátaláltam a házi kovász készítésének a receptjére.

Mivel igyekszem minél természetes alapanyagokkal dolgozni- főzni -sütni a konyhában. Így évek óta motoszkál bennem a kérdés, hogy hogyan készítjük és tartjuk életben a házi kovászt. Hiszen régen ezzel sütöttek és esküvőkor a menyasszony az édesanyjától kapott egy adag kovászt. Tehát akár több nemzedékes is lehetett az eredeti kovász. Akkoriban nem volt hűtő, így szárítva tárolták. Ma viszont van, így ezt kihasználva készül el a saját kovászom.

És miért jobb, mint az élesztő? Jó kérdés! Főleg azok számára lényeges, akik mindentől fel puffadnak, ég a gyomruk kelt tésztafélék fogyasztása után, akiknek epe problémájuk van, akik cukorbetegek, akik rákosak, akik vastagbél gyulladásban szenvednek, akik fontos a jó emésztés! Hiszen a kovász természetes erjedési folyamatokat indít be a tésztában, ami a testben gyorsabban emésztődik …

Csipkebogyó tea készítése

Most megosztok veletek egy klasszikus gyógytea készítésének a receptjét.

Ez nem más, mint a csipkebogyó ( Rosa canina)  tea! Ezen tea készítésével is tévhitek élnek! Sokan úgy vélik, hogy leforrázzák és kész. Ez nem így van. Ehhez is türelem szükségeltetik, hogy elérjük a kívánt hatást (mielőtt elolvasnád ezt a részt, és még nem olvastad a teakészítésnek a szabályait, akkor azt itt megteheted: Gyógytea készítés szabályai)

A csipkebogyó egy csodálatos adománya a természetnek. Ezt a növényt már a Krisztus előtti időkben is ismerték. Vadrózsa termése. Miután elvirágzik a rózsa virág része, ott marad utána a termése, melynek a színe élénk piros.

A csipkebogyó tartalmaz:C-vitamint, A, B, E, K vitaminokat, cukrot, pektint, alma-és citromsavat, fehérjét, karotint, magnéziumot.

Hátasai közé sorolható: 
- immunerősítő,
- roboláló - hosszú betegségből való felépülést segíti
- általános erősítő,
- enyhe hashajtó,
- gátolja a meszesedést,
- máj-, és mellékvese működést serkentő
- antioxidáns (fontos…

Bodza szörp- tartósítószer nélkül!

Már pár éve saját magam teszem el a bodzaszörpöt és még soha nem romlott meg. Annak ellenére, hogy nem tartalmaz tartósítószert!
Most idén így készült:
Hozzávalók:
- sok-sok bodza virág - ügyeljünk rá, hogy napközben (legjobb déltájt) gyűjtsük, mert ekkor nyílnak ki a virágok a legjobban. A bodzaszörp pedig akkor lesz illatos, hogy ha sok virágot tartalmaz!
- víz
- citrom
- citromfű-menta (ez az idei újítás)
- nádcukor-gyümölcscukor
- citromsav-ha szükséges

Elkészítése:
- én egy 5 literes üvegbe rétegezem a bodzavirágot (nem mossuk meg előtte, mert lemossuk róla a pollent!), meghámozott citromot, citromfüvet, mentát
- a végén felöntjük tisztított vízzel
- állni hagyjuk 1-2 napig
- leszűrjük egy nagy lábasba, úgy, hogy a virágokat is jól kinyomkodjuk!
- hozzáadunk ízlés szerinti cukormennyiséget
- felforraljuk
- és még forró állapotban üvegekbe töljük
- és száraz dunsztba tessszük
készen is van!

Jó Egészséget!