Ugrás a fő tartalomra

Csak egy Anya?

Ismét kaptam, egy nagyon érdekes levelet. Azokról az anyákról, akik "csak" anyák.
"Egy nőtől - miközben jogosítványát újította meg egy önkormányzati hivatalban - egy adatfelvevő hölgy megkérdezte, hogy mi a jelenlegi foglalkozása. A megkérdezett egy ideig tétovázott. Bizonytalan volt, hová is sorolja magát.
"Arra gondolok," magyarázta az adategyeztető, "hogy van-e munkája, vagy csak..?"
"Természetesen van munkám!" csattant fel a nő. "Anya vagyok."
"Nincs 'anya' kategóriánk foglalkozásként.   A 'háztartásbeli' fedi le ezt." mondta az adatfelvevő segítőkészen.

Már el is felejtettem ezt a történetet, mígnem egyik nap ugyanilyen helyzetben találtam magam a városházán. A hivatalnok nyilvánvalóan egy karrierista nő volt. Magabiztosan, hatékonyan dolgozott, olyan jól csengő címet viselt, mint például "Hivatali kikérdező" vagy "Városi adatfelvevő".
"Mi a foglalkozása?" kérdezte. Mi késztetett arra, hogy ezt mondjam?
Nem tudom. A szavak egyszerűen kibuggyantak belőlem:
"Gyermekfejlődési és emberi kapcsolatok területén dolgozom társkutatóként."
A hivatalnok abbahagyta pillanatnyi munkáját, golyóstolla megállt a levegőben. Felnézett, mint, aki rosszul hallott. Megismételtem a titulust lassan, kihangsúlyozva a leglényegesebb szavakat. Aztán csodálkozva láttam, hogy ezt mind leírta nagy fekete betűkkel a hivatalos kérdőívre.
"Megkérdezhetem," mondta a nő érdeklődve, "egész pontosan mit csinál ezen a területen?" Hűvösen, az izgalom legkisebb jele nélkül a hangomban, szinte kívülről hallottam, amint így válaszolok:
"Folyamatos kutatási programban veszek részt (melyik anya nem) laboratóriumban és terepen is (normálisan azt mondtam volna kint és bent).
Dolgozom a Felettesemnek (elsőként az Úrnak, aztán egész családomnak),és van már négy kreditem is (mindegyik lány).
Természetesen a munkámhoz tartozó tevékenység igényli a legtöbb figyelmet az ember-szakmákban (melyik anya tagadja?)és gyakran dolgozom 14 órát 1 nap (inkább 24-et).
Ebben a munkában jóval több a kihívás, mint más, "átlagos" foglalkozásoknál. A jutalom inkább a megelégedettség, mint pusztán a pénz".

Érzékelhetően folyamatosan nőtt az elismerés a hivatalnok hangjában,
amint kitöltötte a nyomtatványt. Felállt és személyesen kísért az ajtóig.
Miközben hazafelé vezettem, fényes új karrierem lebegett a szemem előtt. Otthon 13, 7 és 3 éves labor-asszisztenseim üdvözöltek. Az emeletről hallottam új (6 hónapos) kísérleti modellünket gyermekfejlesztési programunkból, amint új hangmintáit próbálgatja.
Úgy éreztem, ütést mértem a bürokráciára. Hivatalos feljegyzés készült rólam egy, az emberek számára elfogadhatóbb foglalkozásról. "Egy újabb anya", vagy 'Anyaság" már nem hangzik elég jól. Micsoda pompás pálya! Különösen, ha van egy titulus is az ajtón.

Netán ez teszi a nagymamákat "haladó" kutatási munkatárssá a gyermekfejlesztési és emberi kapcsolatok területén, a dédnagymamákat pedig a haladó kutatási munkatársak ellenőreivé? Szerintem igen! Még azt is gondolom, hogy a nagynénik kutatási munkatárs asszisztenssé léphetnének elő!

Kérlek, tudasd ezt a jó hírt a többi anyával, nagymamával, nagynénivel vagy más barátoddal, akiket csak ismersz.
Legyen kevesebb gond és több áldás házadon, és kizárólag a b o l d o g s á g  lépjen be ajtódon!



Ugye milyen igaz?

Miért imádom az Anyákat? ...

Anya és Apa tv-t néznek, mikor Anyu mondja : későre jár, fáradt vagyok, megyek, lefekszem.
Bement a konyhába, megcsinálta a szendvicseket másnapra, elöblítette a popcornos tálat, húst vett ki a fagyasztóból a másnapi ebédhez, leellenőrizte
a müzlis dobozokat, feltöltötte a cukortartót, tányért, kanalat tett az asztalra, bekészítette a kávéskannát másnap reggelre.
Néhány nedves ruhát betett a szárítóba, egy adag ruhát tett a mosógépbe, kivasalt egy pólót. Felvarrta a lelógó gombot. Felvett néhány ott felejtett játékdarabot az asztalról, visszatette a telefont a töltőre, a telefonkönyvet pedig a fiókba. Megöntözte a növényeket, kiürítette a szemetest és felakasztotta a törülközőt száradni.
Ásítozva és nyújtózva egyenesen bement a hálóba. Megállt az asztalnál írt néhány sort a tanárnak, kiszámolt egy kis pénzt a túrára előhúzta a szék alá rejtett munkafüzetet.. Aláírta, megcímezte és felbélyegezte barátainak a születésnapi képeslapot és írt egy rövid listát a fűszeresnek. Mindkettőt a táskája mellé tette. Aztán Anyu megmosta az arcát 3:1 lemosóval, majd éjszakai krémet tett rá, megmosta a fogát, lereszelte a körmeit.
Apa kikiált: Azt hittem, hogy lefekszel!
Már megyek - feleli. Vizet öntött a kutya táljába, kiengedte a macskát, majd meggyőződött róla, hogy az ajtók zárva vannak és az udvari lámpa ég.
Mindegyik gyerekénél lekapcsolta az ágy melletti éjjeli lámpát és a tv-t, felakasztott egy inget, bedobott néhány koszos zoknit a szennyestartóba, majd volt egy rövid beszélgetése a még fönt lévővel, aki még mindig a háziját csinálta. A szobájában beállította az ébresztőt, kitette a másnapi ruháit, sámfát tett a cipőjébe.
Elmondta az imáját és elképzelte a befejezését a jövőbéli terveinek.
Ezalatt az idő alatt Apa lekapcsolta a tv-t, kihirdette, hogy nincs semmi különös tennivaló: Megyek aludni. És ment... minden egyéb gondolat nélkül.
Van itt bármi különleges? Tudod már, a nők miért élnek tovább...?
MERT MI HOSSZABB HASZNÁLATRA LETTÜNK CSINÁLVA ... és az egyetlen ok, amiért nem halunk meg hamarabb az az, hogy túl sok tennivalónk van!!!
Küldd el ezt 5 fenomenális nőnek, imádni fogja!
Aztán... " IRÁNY ALUDNI!!!"
"

Megjegyzések

  1. Mert mi nők azt hisszük, hogy csak az és úgy jó minden, ahogyan mi csináljuk. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kovász készítése házilag

Most megosztok egy nagy titkot, amit már én is jó ideje kerestem. Egy alkalommal - sajnos nem tudom, hogy hol-, rátaláltam a házi kovász készítésének a receptjére. Mivel igyekszem minél természetes alapanyagokkal dolgozni- főzni -sütni a konyhában. Így évek óta motoszkál bennem a kérdés, hogy hogyan készítjük és tartjuk életben a házi kovászt. Hiszen régen ezzel sütöttek és esküvőkor a menyasszony az édesanyjától kapott egy adag kovászt. Tehát akár több nemzedékes is lehetett az eredeti kovász. Akkoriban nem volt hűtő, így szárítva tárolták. Ma viszont van, így ezt kihasználva készül el a saját kovászom. És miért jobb, mint az élesztő? Jó kérdés! Főleg azok számára lényeges, akik mindentől fel puffadnak, ég a gyomruk kelt tésztafélék fogyasztása után, akiknek epe problémájuk van, akik cukorbetegek, akik rákosak, akik vastagbél gyulladásban szenvednek, akik fontos a jó emésztés! Hiszen a kovász természetes erjedési folyamatokat indít be a tésztában, ami a testben gyorsabban emésztőd

Zabos bögrés süti- vegán

Gyors, egyszerű, egészséges és finom! Ennyi a jellemzője, ebben minden benne van! :-) Nálunk gyorsan elfogyott! :-) Az eredeti recept a Napfényes Élet Alapítvány: Sütemények könyvéből származik! Érdemes megvásárolni! Hozzávalók: - 1 bögre tönköly teljes kiőrlésű liszt - 1 bögre apró szemű zabpehely - fél bögre nyírfa cukor - 1 teáskanál fahéj - 1 db narancs leve - 1 db bio citrom héja - 1 marék dió apróra darabolva - én előtte meg is pirítottam - fél bögre hidegen sajtolt napraforgó olaj - 2 bögre tisztított víz - 1 teáskanál bio szódabikarbóna Elkészítése: - a száraz alapanyagokat összekeverjük, majd hozzáadjuk az olajat és a vizet - állni hagyjuk kb. 15-20 percig, ha kell, akkor adunk hozzá még vizet - tepsi öntjük és 150 fokon készre sütjük Jó Étvágyat!

Házi növényi tejföl!

Alapjában lehet kapni a boltokban növényi tejfölt, és otthon is számos módja van, hogy helyettesítsük. Viszont a tapasztalatom az, hogy nem minden ételben finom a rizsliszt+citromlé kombináció. Ezért kifejlesztettem a házi növényi tejfölt. Aminek nagyon hasonló a tejfölhöz az íze, de természetesen érződik rajta, hogy nem eredeti! 1. Először készítettem egy rizs+kesudió tejet (sűrű tej) 2. Hagytam langyos hűlni, amikor belekevertem 1 teáskanál nádcukrot és 2 kapszula növényi probiotikumot (DM), 3 evőkanál hidegen sajtolt napraforgó olaj 3. Beletettem a joghurt készítőbe 12 órára 4. Amikor elkészült, akkor tettem még bele kevés citrom levét 5. Hűtőbe tettem és még 1 hét múlva is használható volt! Jó Egészséget!