Ugrás a fő tartalomra

Böjt- 2015-6. hét

Gyorsan eltelt ez a hét is. Mozgalmas volt, sok közszerepléssel.

Aztán eljött a Kikelet Futás, szombat, amikor én 5 km futottam, a párom 10,5 km. Én teljesen elégedett vagyok az eredményemmel, mert van rajtam felesleg, és így is jól  teljesítettem! Tehát, ha majd formában leszek, akkor még jobb leszek. A célom most, hogy szépen fokozatosan elérjem a 10 km.
A párom is jól teljesített, neki a célja, hogy heti két alkalommal lefussa a fél maratont. Időeredményeket direkt nem írok, mert ez nem verseny volt! A mozgás öröméért futottunk!

Én még utána 4 óra alatt nagy takarításba fogtam. Este 7-re el is készültem. Amikor is lezártuk a böjtöt egy pizzával...jaj...nem kellett volna. Borzalmas volt, nem hozta meg várt hatást... sőt utána haspuffadás.. vasárnap vendégség. Oda már az egyik helyre vittem magammal ebédet, a másik helyen túrós csuszát ettem, 3 szelet tejszínes torát...jaj...

A lényeg, hogy nem érzem jól magam már a régi dolgoktól. Nem hozzák meg a várt örömforrást. Örült a testem, amikor ma már kásával indítottam a napot!
A páromnál sem jött a böjt után a várva várt boldogság érzet!

Tehát én biztos, hogy itthon folytatom a növényi táplálkozást, vendségben pedig a vegetáriánust mértékkel.

Gratulálok mindazoknak, akik idén is velünk tartottak!

Jövő találkozunk!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kovász készítése házilag

Most megosztok egy nagy titkot, amit már én is jó ideje kerestem. Egy alkalommal - sajnos nem tudom, hogy hol-, rátaláltam a házi kovász készítésének a receptjére.

Mivel igyekszem minél természetes alapanyagokkal dolgozni- főzni -sütni a konyhában. Így évek óta motoszkál bennem a kérdés, hogy hogyan készítjük és tartjuk életben a házi kovászt. Hiszen régen ezzel sütöttek és esküvőkor a menyasszony az édesanyjától kapott egy adag kovászt. Tehát akár több nemzedékes is lehetett az eredeti kovász. Akkoriban nem volt hűtő, így szárítva tárolták. Ma viszont van, így ezt kihasználva készül el a saját kovászom.

És miért jobb, mint az élesztő? Jó kérdés! Főleg azok számára lényeges, akik mindentől fel puffadnak, ég a gyomruk kelt tésztafélék fogyasztása után, akiknek epe problémájuk van, akik cukorbetegek, akik rákosak, akik vastagbél gyulladásban szenvednek, akik fontos a jó emésztés! Hiszen a kovász természetes erjedési folyamatokat indít be a tésztában, ami a testben gyorsabban emésztődik …

Csipkebogyó tea készítése

Most megosztok veletek egy klasszikus gyógytea készítésének a receptjét.

Ez nem más, mint a csipkebogyó ( Rosa canina)  tea! Ezen tea készítésével is tévhitek élnek! Sokan úgy vélik, hogy leforrázzák és kész. Ez nem így van. Ehhez is türelem szükségeltetik, hogy elérjük a kívánt hatást (mielőtt elolvasnád ezt a részt, és még nem olvastad a teakészítésnek a szabályait, akkor azt itt megteheted: Gyógytea készítés szabályai)

A csipkebogyó egy csodálatos adománya a természetnek. Ezt a növényt már a Krisztus előtti időkben is ismerték. Vadrózsa termése. Miután elvirágzik a rózsa virág része, ott marad utána a termése, melynek a színe élénk piros.

A csipkebogyó tartalmaz:C-vitamint, A, B, E, K vitaminokat, cukrot, pektint, alma-és citromsavat, fehérjét, karotint, magnéziumot.

Hátasai közé sorolható: 
- immunerősítő,
- roboláló - hosszú betegségből való felépülést segíti
- általános erősítő,
- enyhe hashajtó,
- gátolja a meszesedést,
- máj-, és mellékvese működést serkentő
- antioxidáns (fontos…

Bodza szörp- tartósítószer nélkül!

Már pár éve saját magam teszem el a bodzaszörpöt és még soha nem romlott meg. Annak ellenére, hogy nem tartalmaz tartósítószert!
Most idén így készült:
Hozzávalók:
- sok-sok bodza virág - ügyeljünk rá, hogy napközben (legjobb déltájt) gyűjtsük, mert ekkor nyílnak ki a virágok a legjobban. A bodzaszörp pedig akkor lesz illatos, hogy ha sok virágot tartalmaz!
- víz
- citrom
- citromfű-menta (ez az idei újítás)
- nádcukor-gyümölcscukor
- citromsav-ha szükséges

Elkészítése:
- én egy 5 literes üvegbe rétegezem a bodzavirágot (nem mossuk meg előtte, mert lemossuk róla a pollent!), meghámozott citromot, citromfüvet, mentát
- a végén felöntjük tisztított vízzel
- állni hagyjuk 1-2 napig
- leszűrjük egy nagy lábasba, úgy, hogy a virágokat is jól kinyomkodjuk!
- hozzáadunk ízlés szerinti cukormennyiséget
- felforraljuk
- és még forró állapotban üvegekbe töljük
- és száraz dunsztba tessszük
készen is van!

Jó Egészséget!