Ilyenkor ősszel, könnyebben fázunk meg. Vannak olyanok, akik gondolnak már a kezdetekkor, hogy erősítsék az immunrendszerüket, de többen vannak azok, akik csak, amikor megfáznak kapkodnak ide-oda.
A legjobb ilyenkor is, hogy ha a szervezetere bízzuk a "munkát". Támogassuk, segítsük és ne dolgozzunk ellene!
Tehát, amikor megfázunk, akkor ne egyből a gyógyszerekhez nyúljunk, hanem a növényi drogokhoz! Az alábbiakban ugyanazon összetevőket más arányban használom, más-más célra. Az elsőnél immunrendszert erősítjük a másodikban pedig fokozzunk a baktériumölő képességét az immunrendszernek.
- Borsmenta,
- Citromfű,
- Csipkebogyó (előző este beáztatva),
- Kakukkfű
Ezekből 1:1 arányban fogyasszunk. Forrázatot készítve, naponta egy csészével. Majd egy hét után csak minden másnap igyunk e nedüből.
- Borsmenta 1 evőkanál,
- Citromfű 1 evőkanál,
- Csipkebogyó 2 evőkanál,
- Kakukkfű 2 evőkanál
Ebből a teakeverékből vegyünk ki 1 evőkanálnyit és 3 dl forrázatot készítsünk belőle (természetesen a csipkebogyót előzőleg áztassuk be, és ne forrázzuk, mert akkor a C-vitamin hő hatására kicsapódik).
A teáinkat hársmézzel ízesíthetjük, de ne citromozzuk és cukrozzuk!! Cukorbetegek natúran fogyasszák!
Jó Egészséget!

A ha csak általános immunerősítés a cél:
- Borsmenta,
- Citromfű,
- Csipkebogyó (előző este beáztatva),
- Kakukkfű
Ezekből 1:1 arányban fogyasszunk. Forrázatot készítve, naponta egy csészével. Majd egy hét után csak minden másnap igyunk e nedüből.
Ha már megfáztunk, de a helyzet még nem annyira súlyos, akkor:
- Borsmenta 1 evőkanál,
- Citromfű 1 evőkanál,
- Csipkebogyó 2 evőkanál,
- Kakukkfű 2 evőkanál
Ebből a teakeverékből vegyünk ki 1 evőkanálnyit és 3 dl forrázatot készítsünk belőle (természetesen a csipkebogyót előzőleg áztassuk be, és ne forrázzuk, mert akkor a C-vitamin hő hatására kicsapódik).
A teáinkat hársmézzel ízesíthetjük, de ne citromozzuk és cukrozzuk!! Cukorbetegek natúran fogyasszák!
Jó Egészséget!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése