Ugrás a fő tartalomra

Nyári szünet

Jó régen volt az utolsó bejegyzés. Ennek oka, hogy pihentem, visszavonultam, töltődtem. :-)
Igazán nem is készítettem olyan nagyon nagy újdonságokat, hanem azokat készítettem el, ami a család kedvencei. Természetesen a holdállást figyelembe vettük, de olyan kétnaponta főztem.

Voltunk mi is nyaralni, így elindítok egy olyan bejegyzés-fülecskét, ahova a tapasztalataimat írom le a vendéglátó helyekkel kapcsolatosan (utazás). Mivel, hogy vegetáriánus vagyok, így azokat írom le, ahol jókat ettem, illetve mire figyeljek a következő alkalommal! :-)

Mi kis nyaraláson voltunk. Egerben töltöttünk el pár napot. Már előtte feltérképeztük, hogy hol tudok esetleg én enni, és milyen választékból válogathatok. Az meg volt, hogy a reggelit mi magunk visszük a szálláshelyre, így pástétomokkal készültem. A helyi péknél pedig vásároltunk pékárut minden nap. Ez idáig jó is volt.
Aztán jöttek az ebédek és a vacsorák. Őszintén sokszor éheztem, mert nem találtam a fogam alá való ételt, illetve rosszul voltam azoktól, amiket kaptam. Sajnos akkor volt átköltözőben a nyers vegán hely, így ott nem tudtam enni.
Viszont kiemelnék két helyet, ahova visszatértem, és ajánlom azoknak, akik fogyasztanak tejterméket. Ezeken a helyeken nem volt kérdéses, hogy húsos alaplé nélkül készülnek a levesek, az ízek finomat, harmónikusak. Nem ölik meg a zöldségeket! :-) Szóval ezek a helyek nálam 5* érdemelnek az én szememben!
Kik ők? HB söröző 
Itt kétszer ettem: Erdei gombakrémles, spenótos tészta, grillezett zöldségek sajtmártással és vegyes saláta pirított magvakkal! 




A másik hely:  Csakamost
Kellemes kis hely, lelkiismeretes tulajdonossal! És az ember vegán, az is megoldható! :-) Itt most céklasalátát ettem sajtos batyuval
Összegzés:
Sajnos nem tudtam vegánul étkezni. Ebből okulva még jobban meg kell majd terveznem az étkezéseimet. Csak ugye nehéz úgy, hogy ha a család többi tagja (még) nem vegán....A későbbiekben biztos, hogy az ebédeket a szálláson fogyasztjuk el. Előre megfőzöm az ebédeket, lefagyasztom, és helyben megesszük. A vacsorák étteremben talán könnyebbek lesznek. Általában mindenhol van saláta, majd kérek hozzá vegán mártást! :-)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kovász készítése házilag

Most megosztok egy nagy titkot, amit már én is jó ideje kerestem. Egy alkalommal - sajnos nem tudom, hogy hol-, rátaláltam a házi kovász készítésének a receptjére. Mivel igyekszem minél természetes alapanyagokkal dolgozni- főzni -sütni a konyhában. Így évek óta motoszkál bennem a kérdés, hogy hogyan készítjük és tartjuk életben a házi kovászt. Hiszen régen ezzel sütöttek és esküvőkor a menyasszony az édesanyjától kapott egy adag kovászt. Tehát akár több nemzedékes is lehetett az eredeti kovász. Akkoriban nem volt hűtő, így szárítva tárolták. Ma viszont van, így ezt kihasználva készül el a saját kovászom. És miért jobb, mint az élesztő? Jó kérdés! Főleg azok számára lényeges, akik mindentől fel puffadnak, ég a gyomruk kelt tésztafélék fogyasztása után, akiknek epe problémájuk van, akik cukorbetegek, akik rákosak, akik vastagbél gyulladásban szenvednek, akik fontos a jó emésztés! Hiszen a kovász természetes erjedési folyamatokat indít be a tésztában, ami a testben gyorsabban emésztőd

Házi növényi tejföl!

Alapjában lehet kapni a boltokban növényi tejfölt, és otthon is számos módja van, hogy helyettesítsük. Viszont a tapasztalatom az, hogy nem minden ételben finom a rizsliszt+citromlé kombináció. Ezért kifejlesztettem a házi növényi tejfölt. Aminek nagyon hasonló a tejfölhöz az íze, de természetesen érződik rajta, hogy nem eredeti! 1. Először készítettem egy rizs+kesudió tejet (sűrű tej) 2. Hagytam langyos hűlni, amikor belekevertem 1 teáskanál nádcukrot és 2 kapszula növényi probiotikumot (DM), 3 evőkanál hidegen sajtolt napraforgó olaj 3. Beletettem a joghurt készítőbe 12 órára 4. Amikor elkészült, akkor tettem még bele kevés citrom levét 5. Hűtőbe tettem és még 1 hét múlva is használható volt! Jó Egészséget!

Zabos bögrés süti- vegán

Gyors, egyszerű, egészséges és finom! Ennyi a jellemzője, ebben minden benne van! :-) Nálunk gyorsan elfogyott! :-) Az eredeti recept a Napfényes Élet Alapítvány: Sütemények könyvéből származik! Érdemes megvásárolni! Hozzávalók: - 1 bögre tönköly teljes kiőrlésű liszt - 1 bögre apró szemű zabpehely - fél bögre nyírfa cukor - 1 teáskanál fahéj - 1 db narancs leve - 1 db bio citrom héja - 1 marék dió apróra darabolva - én előtte meg is pirítottam - fél bögre hidegen sajtolt napraforgó olaj - 2 bögre tisztított víz - 1 teáskanál bio szódabikarbóna Elkészítése: - a száraz alapanyagokat összekeverjük, majd hozzáadjuk az olajat és a vizet - állni hagyjuk kb. 15-20 percig, ha kell, akkor adunk hozzá még vizet - tepsi öntjük és 150 fokon készre sütjük Jó Étvágyat!